A közszolgáltatásban dolgozók béremelését sürgeti a Magyar Szakszervezeti Szövetség
2020. február 22. 10:35
A Magyar Szakszervezeti Szövetség (MASZSZ) felszólítja a kormányt, kezdjen végre érdemi bértárgyalást a közszolgáltatásban dolgozókkal – közölte a szakszervezet pénteken az MTI-vel.
Az állami tulajdonú vállalatoknál még csak el sem kezdődött az érdemi egyeztetés – mutatott rá Kordás László, a MASZSZ elnöke a közleményben. „Egyetlen százaléknyi ajánlatot sem tett a közszolgáltatásban dolgozó vasutasoknak, volánosoknak, postásoknak, vízügyeseknek” – fogalmazott.
A szakszervezeti vezető szerint a szakszervezetek követelése, a több tételből adódó kétszámjegyű béremelés hónapok óta ismert a cégvezetők előtt.
Kordás László a mintegy 130 ezer tagot képviselő Magyar Szakszervezeti Szövetség nevében felszólítja a kormány illetékeseit, tiszteljék meg áldozatos munkát végző alkalmazottaikat azzal, hogy mielőbb előállnak egy megfelelő béremelési ajánlattal.
Az elnök emlékeztetett: a Közszolgáltató Vállalkozások Konzultációs Fórumának (KVKF) tagjai február 20-án bejelentették, hogy kollektív munkaügyi vitát kezdeményeznek, amennyiben záros határidőn belül nem ad engedélyt a kormány a cégeinek a valós bértárgyalás megkezdésére.
Az elnök tapasztalata szerint ezeknél a vállalatoknál fogytán van a dolgozók türelme, és nem fognak hezitálni, ha a szakszervezetek sztrájkba hívják őket. Márpedig, a kollektív munkaügyi vita a munkabeszüntetéshez vezető rövid úton az első lépés – írták.
(MTI)
***
A cikk a Pallas Athéné Domeus Educationis Alapítvány támogatásával valósult meg.
„Sőt, a bérszínvonal ma már képes itthon tartani nemcsak őket, de a szakdolgozókat is. Az egészségügy finanszírozásáról, a jövő feladatairól és a várólistákról is beszélt Takács Péter.
A kormány döntése értelmében július elsejétől emelkedik a 10 ezer fő alatti településeken dolgozó köztisztviselők bére, melyet januárban egy újabb emelés követ. Navracsics Tibor miniszter jó hírekkel szolgált a 30 ezer fő alatti települések köztisztviselőinek is. Hogy fogadták mindezt az érintettek? Mennyire elégedett a szakszervezet? Utánajártunk.
A szövetség tagállamai 2035-ig GDP-jük 5 százalékát fordítanák védelmi célokra, ezzel minden korábbi kötelezettségvállalást felülmúlva. A bejelentés politikai üzenete egyértelmű. De vajon a számháború mögött valódi kapacitásbővítés húzódik, vagy ez pusztán egy szimbolikus gesztus a szövetség kohéziójának demonstrálására?
Most mérgelődöm, megkaptuk a bürokratáktól, a a kommunális adóról, a határozatot.
A tartalma önmagának is ellentmond.
Mehetek reklamálni!
Miért nem tudják a törvényi rendelkezések szerint elvégezni a rájuk szabott munkát??
Csak bosszúságot okoznak!
Van bőr a képükön fizetésemelést követelni!
Javaslat: először is, tisztességes munkát kellene kiadni, a kezükből!
Nem bosszankodom tovább!!!!!!!!!!!!
Minden évben kapnak 120 mrd ajándékot, az nem elég? Az sem elég?
Mi kell ahhoz, hogy a tintás/alvó forgalmista ne a fővonalon parkoltassa az üres vonatot az ötszáz utassal közlekedő vonatot meg megállítja kint a prérin és még ezer ilyen lásd eltévedt/elhagyott vonatok, stb.....